Bemutatkozás

Egyszer volt, hol nem volt Budapesten egy baráti társaság, akik elhatározták, hogy összefognak és létrehoznak egy olyan egyesületet, mely tevékenységének eredményeképpen gyermek és felnőtt közösen bejárhatja a képzelet és az alkotás segítségével Népmeseország csodálatos vidékeit akár látogatóként, akár csapatunk aktív tagjaként.
Átküzdöttük magunkat az alakulás nehézségein, össze- és kitartottunk, új barátokkal, társakkal, ismeretekkel gazdagodtunk. Ma is nyitottan és szeretettel várunk olyan gyerekeket és felnőtteket, akik szeretnének szabadidejükben valami hasznosat és maradandót létrehozni és egy jó csapat tagja lenni.

Tevékenységeink

Immáron hatodik éve – elsősorban a III. kerületben – havi rendszerességgel szervezünk családi meseklubokat, ahol egy-egy magyar, vagy külföldi mese meghallgatása után a történethez kapcsolódó játékos és kézműves foglalkozásokat tartunk. A rendezvény látogatása díjtalan, köszönhetően a Budapest Főváros III. kerület Óbuda – Békásmegyer Önkormányzata támogatásának és az évek óta helyszínt biztosító FSZEK Békásmegyeri Könyvtárának.

Szívesen vállalunk nagyobb családi rendezvényeken való bemutatkozást  népmesés elemekkel készített táblásjátékainkkal, óriástársasunkkal, a mesékhez kapcsolódó kreatív, kézműves tevékenységeinkkel és az élőszóval átadott  mesékkel igyekszünk fenntartani az érdeklődést népünk csodálatosan gazdag mesekincse iránt. Több szabadtéri, illetve nagyobb rendezvényen találkozhattak már velünk, így a Millenáris, Gyereksziget, Óbuda Napja és a Szabacsi Nap is helyet adott már egész napos foglalkozásainknak.

Honlapunkon pedig letölthető népmesés feladatlapokkal, színezőkkel, társas- és egyéb játékokkal találkozhatnak az érdeklődők. A korlátlan letöltés lehetősége pártoló tagjaink számára lehetséges, de a feldolgozott mesékhez kapcsolódó anyagok a “véletlen” látogató számára is megtekinthetőek.

2015-ben három, Egyesületünk ajánlásával készült  foglalkoztatófüzet jelent meg a Szalay Könyvkiadó gondozásában, reméljük a jövőben tudjuk folytatni a mesefeldolgozás-sorozatot kiadvány formájában.

2018-ban az iskolai közösségi szolgálat keretén belül várjuk a középiskolás korosztály bekapcsolódását tevékenységeinkbe, ahol kipróbálhatják magukat számos “munkafázisban” legyen szó az internetes munkáról, a rendezvényszervezésről, az előadó tevékenységről, alkotásról, avagy akár fotózásról.

ELŐADÓINK

SZABÓ KATALIN
SZABÓ KATALINEgyesületi elnök
KOLLÁRNÉ SZEIBERT ÁGNES
KOLLÁRNÉ SZEIBERT ÁGNESElnökségi tag
SZABÓ ÁGNES
SZABÓ ÁGNESJátékmester
RUZSÁK DÓRA
RUZSÁK DÓRAKézműves foglalkozások
DÓZSÁNÉ VÖRÖSVÁRY HAJNALKA
DÓZSÁNÉ VÖRÖSVÁRY HAJNALKAKézműves foglalkozások
HRUBI LÁSZLÓ
HRUBI LÁSZLÓZene
KOLLÁR MELINDA
KOLLÁR MELINDAMesemondó
HÓFALVI BEÁTA
HÓFALVI BEÁTAElnökségi tag, kézműves foglakozás
LANTOS KATALIN
LANTOS KATALINKézműves foglalkozás-mézeskalács

Az Egyesületről

Név: Népmesék Világa Kulturális Egyesület

Adószám: 18285831-1-41

Bankszámlaszám: Magnet Bank Zrt. 16200168-00232371

Éves beszámolók: lásd itt

Alapszabályunk: NVKE Alapszabály 2018

Internet: https://nepmesekvilaga.com

Főbb céljaink:

  • Egyesületünk kiemelt figyelmet fordít a magyar népmesék népszerűsítésére, és ezen keresztül a nemzeti önismeret, identitástudat fejlesztésére.

  • A társadalomban egymás mellett létező különböző kultúrák békés együttélésének elősegítése, a kulturális hasonlóságok kiemelése a különböző nemzetek meséinek bemutatásán és a hozzájuk kapcsolódó tevékenységeken keresztül.

  • Családi foglalkozásokon keresztül a közösségi élet fejlesztése, a valahová tartozás érzésének erősítése.

  • A gyermekek mentális, érzelmi, szociális fejlődésének elősegítése a népmesék adta nevelési lehetőségeken keresztül.

  • Bemutatkozási lehetőség biztosítása az ebben a műfajban tevékenykedő hazai fiatal művészek számára (előadóművészek, alkotóművészek).

Nyitottan és szeretettel várunk Egyesületünkbe pártoló tagként minden olyan gyereket és felnőttet, akik szabadidejükben szeretnének valami hasznosat és maradandót létrehozni és egy jó csapat tagja lenni!

Hogyan lehetek pártoló tag?

Tevékenységünk képekben

Támogatóink

Rólunk mondják

„Évek óta járunk Mirával a családi meseklubba és nagyon szeretjük a sokszínű programjaikat. A kislányom elsősorban a kézműves foglalkozások iránt érdeklődik.”

SZABÓ MAGDI, szülő

„Az egész család számára tartalmas időtöltést, közösségi együttlétet nyújt az Egyesület valamennyi programja.”

ŐRI MELINDA, FSZEK Békásmegyeri Könyvtárának vezetője