Világszép Sárkányrózsa

Az aranyfogú királyfiról s a Világszép Sárkány Rózsáról mondok mesét mostan nektek, gyerekek.
Hol volt, hol nem volt, de valahol mégis volt, hetedhét országon innét, az Óperenciás-tengeren túl, hol a kurta farkú malac túr – volt egyszer egy király. Akár hiszitek, akár nem, ezé a királyé volt az egész nagy Meseország, még azon is egy sánta arasszal túl, de övé lehetett volna még egy sánta arasszal azon túl is, mégsem látta mosolyogni a királyt emberi szem. De még a királynét sem. Bú volt éjjelük, bú volt nappaluk, mert az Isten nem áldotta meg őket gyermekkel, s mind azon évelődtek, kire hagyják majd nagy Meseországot.


Telt-múlt az idő, s egyszer a királyné azt látja álmában, hogy megjelenik egy ő sz öregember, s mondja:
– Ne búsuljon, felséges királyné, jó az Isten, majd megvigasztalja. Tartson számot rá, mához esztendőre olyan gyöngyömadta, aranyfogú táltos fiúval áldja meg az Isten, hogy nem lesz annak párja kerek e világon. De tartson számot arra is, hogy ennek a fiúnak Világszép Sárkány Rózsa lesz a felesége. Fölébred a királyné, végiggondolja az álmát, s örült is, búsult is. Örült, hogy fia lesz, de búsult is, mert tudta, hogy Világszép Sárkány Rózsát nagy Sárkányország királya elrabolta Tündérországból, s ahány világhíres vitéz utána indult, hogy kiszabadítsa, egy sem tért élve vissza.
No, eltelik az esztendő, s hát csakugyan igaza volt az ősz öregembernek: Isten meghallgatta a király s a királyné sűrű imádságát, megelégelte sok keserves könnyhullatását, s megáldotta egy gyöngyömadta, aranyfogú fiúval, aki már első nap talpra állott, s megszólalt:

Azt mondta az apjának:
– Édesapám, vigyen engem iskolába, mert tanulni akarok.
Mondta az apja:
– Hogyne vinnélek, édes, drága fiam. Mindjárt befogatok aranyos hintómba, s viszlek, ahová a szíved kívánja.

Egy esztendő, kettő alig hogy eltelt, erős legénnyé cseperedett az aranyfogú királyfi, végigtanulta az iskolákat, bejárt országot-világot, akkor aztán hazakerült, s mondta az édesanyjának:
– Emlékszik-e, édesanyám, hogy mit jövendölt volt az ősz öregember?
Felelt a királyné nagy búsan:
– Emlékszem, emlékszem, édes, drága fiam, bár ne emlékezném!
– Egyet se búsuljon, édes lelkem, anyám – mondta a királyfi -, megkeresem én Világszép Sárkány Rózsát, ha a világ végén van is, s elhozom a sárkánykirálytól, ha addig élek is.
Hiába sírt a királyné, hiába kérte a fiát: maradj itthon, fiam, ne veszítsd el fiatal életedet – az aranyfogú királyfinak nem volt maradása, elbúcsúzott apjától, anyjától, az udvarbéli népektől, s elindult világgá.
Ment, mendegélt a királyfi hetedhét ország ellen, s egyszer, amint este megy rengeteg erdőn keresztül, valami fényességet lát az út közepén, egy pocsolyában.
Közelebb megy, nézi, nézi, s hát a pocsolyában egy icipici aranyos kocsi van, a kocsiban egy szépséges szép asszony, s ámbátor hat fehér mókus volt a kocsi elé fogva, nem tudott kivergelődni a pocsolyából. Bezzeg egy szóval sem kérette magát a királyfi, megfogta a kocsit, s szépen kiemelintette a pocsolyából.


– No, te királyfi, mert látom az arcodról, hogy az vagy – szólt a szép asszony -, jótét helyébe jót várj. Tudd meg, hogy én vagyok a tündérek királynéja, mit kívánsz tőlem?
– Ha te vagy a tündérek királynéja, akkor a te lányod Világszép Sárkány Rózsa. Nem kérek én tőled egyebet: add nekem a lányodat.
Elszomorodott erre a szóra a tündérek királynéja, könnybe borult a szeme, s mondta a királyfinak:
– Igazad van, te királyfi. Az én lányom Világszép Sárkány Rózsa, de mégsem az enyém, mert elrabolta tőlem nagy Sárkányország királya, annak a keze közül pedig nincs ember, aki kiszabadítsa. Mert tudd meg, hogy nagy Sárkányország királya a vasat úgy gyúrja, mint a tésztát, a követ úgy morzsolja, mint a túrót, s a fát úgy töri pozdorjává, mint a kendert. Soha nem győzöd le őt, hiába próbálsz szerencsét.
– Már egy életem, egy halálom, én azt mégis megpróbálom – mondta a királyfi. – Ha ő erős, én is az vagyok, ha ő tud egyet, én tudok kettőt.
– Jól van – mondta a királyné -, ha csakugyan meg nem tántorodol erős föltételedben, nesze, adok neked egy tőből nőtt három arany hajszálat s egy kilincsmadzagot. Ezzel a kilincsmadzaggal üsd meg háromszor az egy tőből nőtt három arany hajszálat, s lesz belőle olyan táltos paripád, amilyen még ezen a világon nem volt, a kilincsmadzagból pedig aranyos, gyémántos kantár. Csak ülj fel a lóra, s ez elvisz téged egy magas hegy aljába, ottan találsz egy forrást, abban fürödjél meg, a hajad egyszeriben arannyá változik, testedet kard nem fogja, s magad hétszerte erősebb leszel, mint eddig voltál. A forrás mellett, a fűzfabokrok közt, találsz egy kardot, melynek csak a hegye látszik ki a földből. Ezt húzd ki, kösd az oldaladra, s ha majd kifáradsz a nagy viaskodásban, vág ez magától is, csak szólj neki: kard, ki a hüvelyből! De még ez sem elég, mert mondom neked, hogy rettentő nagy az ereje nagy Sárkányország királyának. Adok még három üveget, mind a háromban erősítő ital van. Ha szükséged lesz rá, előbb igyál a legkisebbik üvegből, azután a középsőből s legutoljára a legnagyobbikból. Így tán meggyőzöd nagy Sárkányország királyát.
Azzal a királyné a mókuskákat meglegyintette aranycsapós ostorkájával, s úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el, a királyfi pedig ott maradt az út közepén. Elővette az egy tőből nőtt három arany hajszálat, megütötte a kilincsmadzaggal, s hát abban a szempillantásban egy gyönyörűséges vasderes paripa lett belőle, a kilincsmadzagból pedig aranyos, gyémántos kantár, de olyan fényes, hogy ragyogó világosság lett egyszeriben a rengeteg erdőben.
Fölpattant a királyfi a vasderesre, s hipp-hopp! mire pitymallott, ott volt ama hegy tövében, megfürdött a forrásban, s ím abban a pillanatban aranyhaja lett, s hétszerte erősebbnek érezte magát, mint annak előtte. Megy a fűzfabokrok közé, s csakugyan ott a kard, kirántotta a földből, felkötötte az oldalára, s azzal ismét felpattant a lovára.
Repült a vasderes, mint a szél, még a szélnél is sebesebben, s egyszerre csak nagyot toppant. Kinyitja szemét a királyfi, s hát egy rézhíd előtt állott meg a táltos.
– Mi baj, édes lovam?
– Semmi, édes gazdám, csak itt vagyunk a rézhíd előtt. Pihenj egy keveset, mert, látod-e, két sárkánykígyó őrzi ezt a hidat, s míg ezeket el nem pusztítod, nem jutsz nagy Sárkányországba.
No, pihent is, nem is a királyfi, nekiugratott a hídnak, de még a kicsi ujjának sem volt elég a két sárkánykígyó, egy szempillantásra összekaszabolta. Azzal keresztülugratott a hídon, be nagy Sárkányországba, annak is a kellős közepébe. Ott volt a sárkánykirály gyémántpalotája, egy gyönyörű selyemrétnek a közepén. Éppen akkor kaszálták a selyemrétet aranykaszákkal, rakták a boglyákat gyémántvillákkal, s kint volt Világszép Sárkány Rózsa is, üldögélt egy fa alatt nagy búsan.
Egyenesen elejébe vágtatott az aranyfogú királyfi, köszöntötte szépen, illendően Világszép Sárkány Rózsát, s mondta neki mindjárt:
– Ne sírj, ne búslakodj, Világszép Sárkány Rózsa, ím eljöttem, hogy megszabadítsalak.
Felelte nagy búsan Világszép Sárkány Rózsa:
– Eljöhettél s vissza is indulhatsz, engem soha meg nem szabadítasz, itt kell elhervadnom.
– Itthon van-e a sárkánykirály? – kérdezte a királyfi.
– Nincs – felelte Világszép Sárkány Rózsa -, de délebédre hazajő, s bizony jaj lesz neked akkor, te szegény királyfi.
Mondta a királyfi:
– Ahogy lesz, úgy lesz, Világszép Sárkány Rózsa. Az édesanyámnak egy ősz öregember azt jövendölte volt, hogy te leszel az én feleségem: én eljöttem érted. Akarod-e, hogy megszabadítsalak?
– Jaj, hogyne akarnám!
– Bizony, ha akarod, el is viszlek innét!
Amíg a sárkánykirály hazajött volna, Világszép Sárkány Rózsa megsúgta a királyfinak, hogy a pincében van egy hordó, abban lesz nyilván a sárkánykirály ereje, mert abból szokott inni.
Mondja a királyfi:
– Hozzál egy kulaccsal abból az italból, mindjárt megpróbálom.
Leszalad Világszép Sárkány Rózsa a pincébe, teletölt egy kulacsot abból a hordóból, fölszalad vele, hajt belőle egyet a királyfi, s hát csakugyan sokkal erősebb lett, mint volt annak előtte.
Eközben elkövetkezik a délebéd ideje, s hát jő a sárkánykirály táltos lován, s ahogy betoppan az udvarra, meglátja az aranyfogú királyfit.
– Éppen jókor jöttél – kiáltott a sárkánykirály -, téged vártalak, aranyfogú királyfi! Ma éjjel megláttam álmomban, hogy idejössz. Gyere csak az ólomszérűre,* hadd lám, melyikünk erősebb!
Kimentek az ólomszérűre, ott a király hamarosan kettévágott egy kősziklát a fanyelű bicskájával, az egyik felét a királyfinak dobta, s mondta neki:
– No, te aranyfogú királyfi! Morzsold össze úgy ezt a sziklát, mint én a másik felét, akkor aztán elhiszem, hogy erősebb vagy.
Azzal mindjárt lisztté is morzsolta a sziklát.
– Hiszen ez semmi! – mondta a királyfi, s úgy összemorzsolta a sziklát, hogy víz csepegett belőle.
– Látom – mondta a sárkánykirály -, hogy erős legény vagy, most már viaskodhatunk. Várj csak, leszaladok a pincébe, hogy felhozzam a kardomat.
– Nem oda Buda – kiáltott a királyfi -, csak maradj itt, küzdjünk kard nélkül!
– Jól van, hát küzdjünk kard nélkül – s azzal a sárkánykirály derékon kapta a királyfit, s úgy levágta, hogy térdig esett az ólomszérűbe.
No de a királyfi sem hagyta magát, kiugrott a likból, felkapta, megforgatta a sárkánykirályt, s derékig vágta a földbe.


De bizony a sárkánykirály sem hagyta magát, kiugrott, s a királyfit nyakig vágta az ólomszérűbe.
– Megállj csak – rikkantott a királyfi -, mindjárt emberedre találsz!
Kiugrott, megkapta derekán a sárkánykirályt, s levágta, de úgy belevágta az ólomszérűbe, hogy éppen az orráig süppedt le.
De most már nem tudott kiugorni. Könyörgésre fogta, hogy hagyja meg az életét. Azt mondta az arany fogú királyfi:
– Jól van, nem kell nekem a te életed, csak Világszép Sárkány Rózsa kell nekem.
Azzal elindult a királyfi a palotába, de még az ajtó elé sem ért, valahogy kimászott a sárkánykirály a likból, s megállította:
– Hé, aranyfogú királyfi! Várj csak egy kicsit, még egyszer küzdjünk meg.
De mármost a királyfi is elévette a három üveget, s kihajtotta mind a hármat fenékig, aztán neki a sárkány királynak.
No, nem sokáig viaskodtak, fűbe harapott a sárkánykirály.
Hej, istenem, örült Világszép Sárkány Rózsa, de még az aranyfogú királyfi sem búsult. Egy aranyvesszővel megsuhintotta Világszép Sárkány Rózsa a gyémántpalotát, gömbölyű gyémántalma lett belőle, beledugta a keblébe, aztán lóra ültek, s hipp-hopp! meg sem álltak Tündérországig, ott is a tündérkirály palotájáig. Ott egyszeriben papot hívtak, nagy lakodalmat csaptak, azután meg ismét fölkerekedtek, s az aranyfogú királyfi hazájáig, a nagy Meseországig meg sem állottak. Itt megint nagy lakodalmat csaptak, de milyen nagyot! Magam is ott voltam, egy cinegelábat kaptam, s halljatok csudát! – mégis éhen maradtam.
Aki nem hiszi, járjon utána.

Benedek Elek meséje

Forrás

Vissza a mesékhez

A mesékhez kapcsolódó alábbi rajzok letölthetőek, nyomtathatóak. Jó szórakozást kívánunk!

Ha pártoló tagjává válsz egyesületünknek, még számos feladatlap között válogathatsz a Gyerekeknek menüpontban.

Hogyan lehetek pártoló tag?